3 gyerekes anyaként jutottam el odáig, hogy elkezdtek gyűlni bennem a kérdések. No, nem mintha, előtte csend és nyugalom vett volna körül, de az én életemben a fordulópontot az hozta meg, amikor visszatértem a harmadik gyerek után a munkahelyemre. Megélhettem azt, amit oly sok anya: minden visszatérés után újabb és újabb területekkel ismerkedhettem meg. Számomra ezek ugyan alapvetően pozitív megélések voltak, de az utolsó állomás ráébresztett, hogy egyre messzebb kerülök attól, amit a szívem súgna. Ahogy a közgazdasági szakzsargonban mondani szokták: az olló egyre inkább nyílt.

Hiszem, hogy mindenkinek megvan a saját útja, és néha bármily kétségbeejtőnek tűnik is, pont ott vagyunk jó helyen, ahol éppen vagyunk. Talán csak azért, hogy megtanuljunk valami fontosat, aminek a hasznát esetleg még nem is látjuk. Esetleg azért, hogy ráébredjünk, ez pont a másik part, mint ahol lenni szeretnénk.

Sokan vannak, akik különböző gondolatokkal a fejükben, de biztosan csekély helyesléssel a tekintetükben, szemlélik/szemlélték az általam választott utat. Ésszel fel nem foghatják, hogy „közgáz” diplomával hogyan „dobhat” ki az ember több, mint 10 év tapasztalatot. Otthagyva egy mai viszonylatban biztos állást, kiemelkedő céget. Ésszel nem is lehet, ha valaki nem ismeri még a szív dallamában rejlő erőt. Arról nem is beszélve, hogy a múltunk nélkülözhetetlen feltétele a jelen csodáinak, bármily hihetetlennek is tűnik ez néha. Azaz, egyetlen perc sem volt hiábavaló és nem fog kárba veszni, akármilyen úton is megyünk tovább.

Örömmel tapasztalom, hogy nem vagyok egyedül. Sokan voltak előttem is, és azóta is sorra találkozom olyanokkal, akik hisznek abban, hogy az igazi élet akkor kezdődik, amikor olyan „munkát” végzünk, amiben megtaláljuk az örömünket. Mielőtt bárki világmegváltó küldetésekre gondolna, szeretném tudatosítani, hogy a leghétköznapibbnak számító munkákban is megtalálhatjuk az örömünket. Van, aki az élet szépségét az anyaságban leli meg…bár igazából ezzel egy kis lénynek a világot váltja meg. Van, aki alkalmazottként egy monitor bűvöletében számomra – már nem is annyira – érthetetlen kódokkal zsonglőrködve látja kereknek a világot. Továbbá van a személyes ismerőseim között is olyan, akit kifejezetten boldogsággal és elégedettséggel tölt el, hogy másoknál (is) takaríthat. A sor pedig a végtelenségig folytatható.

Biztos vagyok benne, hogy aki képes megvívni a harcot a félelmeivel, az a túloldalon megtalálja a csodát és az életet. Igen, akadnak, akiknek – látszólag – elég egy kisebb csatát nyerniük, és vannak, akiknek egy egész háború adatik meg, hogy átjussanak a túloldalra, ahogy olyanok is élnek a földön, akiknek már nincs is mit veszteni, ettől még mindannyian megküzdünk a nekünk kiszabott feladatokkal. Azonban megéri, mert egészen máshogy kel fel így a nap.

Jó pár fordulópontot tudnék meghatározni az életemben, de talán a legmarkánsabb az volt, amikor 2007-ben találkoztam az illóolajokkal. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy szerelem volt első szaglásra. Viszont most már tudom, hogy örök szerelemmé nőtte ki magát a kapcsolatunk. Ebből indult ki minden. Ráeszmélésem, hogy a testünk mennyire igényli, hogy közelebb kerülhessen mindahhoz, amit egykoron természetesnek tartottunk. Sőt, nem csak a testünk, de a környezetünk is. Ha pedig a környezetnél tartunk, akkor jelezném, hogy ide tartoznak azok is, akik nap, mint nap ránk néznek, illetve azok is, akik csak egy pillanatra válnak az életünk részévé. Sok-sok évvel ezelőtt még természetünkből adódóan gond nélkül érintettünk volna mindenkit, és a régi időkben még őszintén egymás szemébe néztünk volna, hogy így teremtsünk igaz kapcsolatot. Ma ehhez egyre inkább tudatosság kell, de van remény! Egyre többen ébrednek és lépnek a tudatosság útjára.

Ebben szeretnék én is segíteni. Az aromaterápiával, ami sokszor észrevétlenül nyitogatja a kapukat. Az érintésterápiával, ami segít megtapasztalni, hogy csodálatos vagy és megérdemled a szeretetet. A holisztikus ringatással, amiben újjá születsz, és a coachinggal, ami eszközt ad a kezedbe, hogy ráébredjél, minden, amire szükséged van, már benned van, arra várva, hogy kibontakozhasson és kifejezhesse önmagát.